Zol Frolic Weblapja                     www.zolfrolic.com

  

   Főlap     Biography     Fellépések     Mixek     Galéria     Kontakt     Partnerek     Fórum

2010 március 6 szombat 20 óra Dynamo Jugendkulturhaus Zürich - Zol Frolic & Nagy Fero és a Beatrice

Biography

Kiemelt rendezvények

 

Zol Frolic- polgári nevén Muck Zoltán - 1978. március 30.-án látta meg a napvilágot Mohácson.
Már általános iskolában aktív résztvevője rendező szinten az iskolai buliknak, majd középiskolás éveiben elkezdett járni a pécsi Boccaccio Disco-ba, ahol felkeltette érdeklődését a diszkózás.
Ettől kezdve a középiskolákban az iskolarádió munkatársa, illetve házibulik zenei felelőse.

2002-ben megveszi első Pioneer CDJ-100S CD lejátszóit, majd 2003-ban Svájcban DJ Madness-től Denon lemezjátszóit.
DJ Madness-t már korábban is ismerte, és az ő lemezboltjában vásárolta első bakelitjeit is, amik akkori stílusát, a techno-t képviselték.
2003. májusában felkérik a zürichi Randevues Bar rezidensi szerepére, ahol minden szombaton magyaroknak pörgeti a lemezeket.
2004-től Magyarországon, Sombereken a Kaiser Sörözőben adja a talpalávalót, DJ Botos-sal és DJ Dark-kal.
2005-től a Partysite.hu lemezlovasa, és néha a netrádió adásában is rakosgatja a lemezeket.
2005. novemberében fellép a bonyhádi Atlasz Disco dance termében, majd szilveszterkor Szentlászlón, a Club Laguna-ban.
Ebben az évben ismerkedik meg DJ Mishraa-val, akivel jó barátságba kerül, illetve aki többször meghívja őt Pécsre zenélni. DJ Muki Boy és DJ Mishraa B2B szettjei felkeltik a közönség érdeklődését, akik ezt fergeteges partyhangulattal díjazzák.
2006-ban fellépések a pécsi Sújtólég Sörözőben és a Rally Club-ban Dj Mishraa jóvoltából, majd Szigetváron a Tajti Club-ban, Kétújfalun a Kastély Sörözőben, Komlón a Club Colosseum-ban, illetve Mohácson az Underground-ban.
2006. júniusában teszi le az OSZK vizsgát. Ezt követően tagja lesz a  Djnet.hu -nak  illetve a Magyar Diszkósok Érdekvédelmi Szövetségének
is.

2007-ben Az exdeejay webrádioban is rakosgatja már a lemezeket, illetve fellép Pécsen a Bakterhausban a Prognozis partysorozat keretében.

2008-ban Fellépés a Retro Magyar Party keretén belül a Club Inn-ben wallisellenben (svájc),illetve még eben az évben a radionetfm (internetes webradio) egyik müsorvezetője lesz.

2009-ben Fellépés a Hiltl Club-ban zürich (svájc) és az indigo the venue -ben Wallisellen (svájc) illetve két mixét is játsza a svájci djradio (internetes webradio) és a hunpower internetes webrádio,  csütörtökön este a radio zone webradioban is forgatja a korongokat.

 

 

Játszott zenei stílus:

Progressive,Elektro

Referenciák: Randevues Bar (Zürich) residens (2003.05-2003.09),Club Inn (Wallisellen Svájc), Indigo the venue (Wallisellen Svájc),Hiltl Club (Zürich Svájc), Kaiser söröző (Somberek), Sujtólég Söröző (Pécs), Rally Club (Pécs), Kastély Söröző (Kétújfalu), Tajti Club (Szigetvár), Club Colosseum (Komló), Underground (Mohács), Bakterhaus (Pécs)

Alkalmi fellépések: Atlasz Disco (Bonyhád),Club Laguna (Szentlászló)

Egyéb referenciák: Partysite bulik, Partysite Rádió Live Mix, Exdeejay Webrádió, RadioNet Fm webrádió, djradio (webrádió svájc), Trancedryfm webrádió

 

Online rádiok

 

 

TrancedryFm

 

Kfm Rádio

 

 

Hirdetések

 

 

 

Peppino Pizzéria

 

 

Tel.: +36/69-301-360

 

 

Zol Frolic © 2009 Minden jog fenntartva!  Minden logo és védjegy a tulajdonosoké!